Máltai keréknyomok

 Málta a Földközi-tenger törpeállama, kedvelt nyaralóhely. Nevezetességei közé tartoznak a keréknyomok, az úgynevezett „cart ruts”-ok, amiknek ugyan semmi közük nincs az effajta járművek nyomvonalához, csak a kinézetük miatt asszociál erre az ember.
Behálózzák Máltát, tehát még Gozo szigetén is, illetve a déli Finflán, /ami inkább csak egy kisebb földnyelv/ is előfordulnak. Néha keresztezik egymást, máskor széttartóak. Számtalan elmélet született keletkezésükre, azonban mindegyik sántít egy kicsit. Bővebben itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ker%C3%A9knyomok_(M%C3%A1lta)
A fő érvek, hogy miért nem lehetnek keréknyomok, egyrészt a nyomsávok eltérő szélességéből fakad, amik 30 cm-es szórást mutatnak a különböző területeken. Aztán az egyes nyílások és az aljuk szélessége sem egyforma, az utóbbi keskenyebb.
Némely nyomsáv a tengerbe vezet, ahol folytatódik. Ha ez kerék és azt valaki irányította, akkor rengeteg életunt, öngyilkosjelölt ember lehetett akkoriban. Ennél extrémebb az, amikor egy szakadék szélén érnek véget a nyomok, és lent a völgyben folytatódnak, merthogy ilyenre is van példa. Ezek a tények viszont arra utalnak, hogy nagyon ősi emlékekről van szó.
Az biztos, hogy a főníciaiak /i.e. 1200- i.e. 700/ sírjának egy része a nyomokba van vájva, tehát 3000 évnél is idősebbek lehetnek. A tengerben folytatódó nyomokra magyarázat lehet Atlantisz pusztulása, ami a feljegyzések szerint 12500 évvel ezelőtt lehetett, ekkor szakadt át a Gibraltár, az Atlanti-óceán vize a Földközi-tengerbe zúdult, jelentősen megemelve azt. A szakadék által megszakított nyomok is komoly arculatváltozásra utalnak, nem egyik napról a másikra történnek ilyesmik. A mai napig sincs magyarázat sem kialakulásuk korára, sem funkciójukra, viszont elméletekből, spekulációkból nincs hiány, némelyik ezek közül rég megcáfolt, minden logikát nélkülöző ostobaság.

A szerte Máltán megtalálható keréknyomok között találunk olyat is, melyeket körben beépítettek, házakkal, autóutakkal, például San Gwann esetében, így a lakosok szinte nap mint nap beleütköznek ezekbe a csodálatos ősi emlékekbe.

 

 

Óriás lábnyom Szváziföldön

 Michael Tellinger, több paleoasztronautikával foglalkozó könyv szerzője, Dél-Afrika kutató, 2014-ben Afrika egyik legkisebb királyságában, Szváziföldön járt. A királyságot mindössze kb. másfél millióan lakják, szavannás, erdős vidék. A kutató egy emelkedő tetején furcsa lenyomatot vett észre az egyik sziklában. Bővebben itt: http://www.robertschoch.com/south_africa_footprint.html/
Tellinger úgy gondolja, hogy egy óriás lábnyoma őrződött itt meg, aki legalább 7-7,5 méteres lehetett. Átmérőjét 120 cm-nek mérték, a sarkától a lábujjak tetejéig.

A szkeptikus persze itt is, különösen a Mars-anomáliák esetében erőltetett „belelátás” magyarázattal jön. Itt például szimpla eróziót látunk, ami csak úgy tűnik mintha… Tüzetesen megvizsgálva viszont szépen kivehető a lábnyom szabályos íve, a lábujjak anatómiailag pontosak. Még az is kiderül belőle, hogy a bal lába lenyomatát őrizték meg a kövek.
Ellenérvként felmerült, hogy mivel a kőzet anyaga gránit kizárható, hogy ez lábnyom lenne. A gránit 1200 °C fölött olvad, így ha egy óriás esetleg belelépett volna az izzó anyagba, alighanem az lett volna az utolsó lépése. Egy tapasztalt bányászt is megkérdeztek. Állítása szerint amikor gránitot vágnak, por formájában néha nedves, szivacsos elegyet képez, cement formában szilárdul meg, így nem kell feltétlenül izzó állapotúnak lennie.
Annyi biztos, hogy jó régi lehet a kőzet, ha a lábnyom vízszintesből közel függőleges helyzetbe került, vélhetően több ezer éven át gyűrődött. A párja nem maradt fenn.