Az Al-Magar kultúra

Az Al-Magar /Magyar?/ a neolitikum fejlett őskori kultúrája volt, amelynek epicentruma a mai délnyugati Najd, Szaúd-Arábiában. Valószínűleg az egyik első kultúra a világon, ahol az állatok széles körű háziasítása történt, különösen a lovaké, a neolitikum idején. Felfedezése 2010 márciusában történt.
Al-Magar lakói, akik száraz falazattal épített kőházakban éltek, a világ egyik első közössége volt, amely a mezőgazdaság és az állattenyésztés művészetét gyakorolta, mielőtt a régió éghajlatváltozása elsivatagosodást eredményezett.
Eddig a szakértők azon a véleményen voltak, hogy a lovak háziasítása világszerte először Kr. e. 3500 körül történt Kazahsztánban. Szaúd-Arábiában erre jóval később, Kr.e. 1000 körül került sor, amikor a háziasított lovat Perzsián keresztül importálták ide.
A neolitikus Al-Magar civilizáció kézművesei más állatokat is használtak műtárgyként, többek között juhokat, kecskéket, kutyákat (saluki), struccokat, sólymokat és halakat.

Ennek a bizonyos lószobornak a fején /a képen, mérete több mint 1 méter/ egyértelmű jelei vannak a kantárnak, amely megerősíti, hogy Al-Magarban a lovakat ebben a korai szakaszban háziasították, körülbelül 9000 évvel ezelőtt.
Geográfia
A területet egy nagy völgy keresztezi, amely egykor egy folyó volt, nyugat felé haladt, vízeséseket képezve, és vizet vitt az Al-Magartól nyugatra fekvő alacsony termékeny földekre, a település a folyó mindkét partján megtalálható.
Fontos struktúrák és temetkezések
Minden szobor a helyszínen rendelkezésre álló azonos helyi kőzetekből készült, és úgy tűnik, hogy a vízesés előtt a folyó déli partján lévő központi épületben helyezték el őket.
Ez a központi épület nagy szerepet játszhatott a korai al-magari emberek társadalmi és vallási életében. Néhány természetes barlangot a központi épület közelében találtak, amelyek temetkezési célokat szolgálhattak. Eltemetett csontvázak maradványait, valamint más sárral és szénával borított sírokat találtak itt.
Különböző kőeszközök

Az Al-Magarban talált neolit kőeszközök listája hosszú, több mint 80 tárgy, beleértve: nyíl- és lándzsahegyek, különféle kaparók, rengeteg gabonamorzsoló és -daráló a szemek töréséhez, szövőszékekben használt kövek, fonáshoz és szövéshez használt kőtekercsek, bőrfeldolgozó eszközök és geometrikus motívumokkal díszített szappankőedények.  
A változatos és kidolgozott kőeszközök és leletek kifinomultsága alapján az al-magari civilizációt akkoriban egy másik "neolitikus forradalomnak" lehetett tekinteni az emberi tudás és kézműves készségek terén.
Egy mesés kő tőr
A fent említett leletek mellett egy kő tőrt is találtak, amely ugyanazokkal a tulajdonságokkal és formákkal rendelkezik, mint az az eredeti arab tőr, amelyet az egész Arab-félszigeten látni. A tőr az arabok egyik legfontosabb kulturális és hagyományos szimbóluma, amely e bizonyítékok szerint több ezer évre nyúlik vissza, és napjainkig fennmaradt.
Egy másik figyelemre méltó kődarabot is találtak, amelynek szélein kis vágott vonalak voltak. A párhuzamos vonalakat csoportokba sorolták, talán számozási vagy időzítési célokra. Úgy tűnik, hogy ez a darab fontos szerepet játszott, és a későbbi tanulmányok feltárhatják jelentőségét és használatát.
Források: https://en.wikipedia.org/wiki/Al-Magar

https://ancient-cultures.info/data/documents/NEW-al-Magar.pdf 

Arkaim, az orosz Stonehenge

1935-ben a légi felvételek alapján több szokatlan kört fedeztek fel a dél-uráli sztyeppén. Nyilvánvaló volt, hogy ezeket emberek készítették. Abban az időben senki sem tudta megmagyarázni az eredetüket, rejtély volt. A spirál alakú települések közül húszat azonosítottak, amelyekről úgy vélték, hogy az árja népek eredeti lakóhelyei voltak, és még mintegy 50 további feltételezett helyszín van. Ezek mindegyike egy több mint 640 km hosszú területen fekszik eltemetve, Oroszország és Kazahsztán határának közelében.
A Cseljabinszk régióban található Arkaim ősi uráli erődítményt gyakran nevezik „orosz Stonehenge-nek”. Az utcák és épületek mellett a tudósok egy vízrendszert, kohászati kemencék és bányák maradványait is megtalálták. Azt is mondják, hogy ez Oroszország egyik legerősebb "anomáliás zónája". /Jobbra a citadella 2015-ben készült fényképe látható./
A maradványokat i.e. 2000-1600 körüli időszakra datálták (Gening, Zdanovich 1993, Zdanovich 1995, 1997).
Arkaim első hivatalos észlelése 1935-ben történt. "Batenina geológus a katonai légi felvételekből származó információk alapján az 1960-as években számos ilyen erődítményt azonosított. Egy 17 erődítményből álló komplexumot fedeztek fel a déli Urálban, Magnyitogorszk, Troizk és Orenburg térségében. Ásatásokat végeztek többek között Szintaszta, Arkaim, Ustje, Kujsak és más településeken".

1987-ben a dél-uráli Arkaim-völgyet el akarták árasztani és mesterséges tóvá alakítani. De mielőtt ez megtörtént volna, a régészek egy évet kaptak arra, hogy felderítsék a titokzatos köröket. Amikor elkezdték a munkát, kiderült, hogy ezek a körök Arkaim településéhez tartoztak! Ez szenzáció volt!  Arkaim nem csak egy település, hanem egy templom és egy csillagvizsgáló is! Kerek és 160 méter átmérőjű. Körülötte egy árok volt, amely vízzel volt feltöltve. A külső fal nagyon masszív lehetett, a magassága 5,5 méter, a szélessége pedig 5 méter. A falnak négy kapuja volt. A legnagyobb kapu a délnyugati volt. Minden épület félkör alakú, és a külső falhoz csatlakozott. Mindegyiknek volt kijárata a város főutcájára. Érdekes, hogy a második gyűrű alapfalai és lakóházai egyes kutatók szerint “szvasztika-szerű mintákat” mutat.

Arkaim, a város négy bejárattal épült, amelyek szigorúan a kardinális pontokhoz igazodtak. Előre megtervezetten, nagy pontossággal. Minden kerületnek van egy központja, ahol az összes sugárirányú bejárat találkozik. Az erőd lakónegyede az akkori korhoz képest komoly felszereltséggel büszkélkedhetett. A vastag rönkökből készült járda csatornarendszert rejtett. A két erődítményfal között, a kerület mentén elhelyezett két kerek, egyemeletes ház különálló, egyenként száz vagy több négyzetméteres lakásokat foglalt magában. Több szoba mellett, minden lakáshoz tartozott egy tűzhely és egy kút. A város-erőd közepén volt egy tér, ahol vallási szertartásokat végeztek.
Az első, Arkaim néven ismert várost 1989-ben fedezték fel újra, nem sokkal azután, hogy a szovjet hatóságok először engedélyezték a nem katonai célú légi felvételeket. A maradványok teljes kiterjedése csak most válik láthatóvá. Az eddig kiásott tárgyak között számos, horogkeresztekkel borított kerámiadarabot találtak, amelyek a Nap és az örök élet széles körben használt ősi szimbólumai voltak.
Az egyes városok alakja, amelyek főként a cseljabinszki körzetben találhatók, kör alakú, egységes utcarajzzal szegmensekre osztott. A településeket, amelyek egyenként körülbelül 2000 embernek adhattak otthont, árok veszi körül, és középen egy tér található. Sematikusan egy mandalát láthatunk - egy négyzetet egy körön belül. Az ősi írások szerint a kör az Univerzum, a négyzet pedig a Föld szimbóluma.
A várost teljesen elpusztította a tűz. Nagyon kevés az ásatásokon fellelt tárgyi maradvány. Írásos emléket eddig még nem találtak, ahogy műtárgyakat, ékszereket, fegyvereket sem, sőt, csontvázakra is csak módjával leltek. Néhány kerámiacserép maradványával, háziállatok csontjaival, bronz és réz megmunkálására alkalmas olvasztókemence megmaradt részével, kő- és bronzszerszámmal kell beérni ezidáig, mint hátrahagyott emlék.
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2005-ben meglátogatta a helyszínt, személyesen találkozott Gennagyij Zdanovics főrégésszel. A látogatás nagy figyelmet kapott az orosz médiában. Arkaimot úgy mutatták be, mint "a kortárs emberek többségének hazáját Ázsiában, részben Európában". Zdanovich állítólag "Oroszország lehetséges nemzeti eszméjeként" mutatta be az elnöknek.

Hagyomány és folklór az Arkaim régióban

 Arkaim nem csak mint történelmi emlékhely érdekes. A jelentések szerint Oroszország egyik legerősebb "anomália" zónája.
A helyiek szent helynek tartják. A zarándokok egész évben ide járnak, hogy a Bolshaya Karaganka folyóból gyógyító vizet nyerjenek, nyáron pedig agyaggal vonják be magukat. Azt mondják, ez segít a bőrbetegségek kezelésében.
Az erődöt körülvevő hegyek is szokatlanok. A leghíresebb a Sámánka (vagy Bátor-hegy). Az emberek felmásznak a csúcsára, hogy pozitív energiát gyűjtsenek, imádkozzanak vagy meditáljanak. A súlyos betegségben szenvedő embereket gyógyulás céljából viszik oda. A látogatók a Bűnbánat-hegy csúcsára jönnek, hogy bocsánatot kérjenek. A Szeretet-hegyről úgy tartják, hogy személyes szerencsét hoz. A közeli Férfi-erdőt a párkapcsolati problémákkal küzdő nők keresik fel. A pletyka szerint egy séta ebben az erdőben népszerűvé teszi a nőt a férfiak körében. A Gracsinaya-hegy (más néven Áldott) hírhedt. Az ottani nyírfa törzsek alulról abnormálisan görbék. Azt mondják, az emberek nem tartózkodhatnak ott túl sokáig, különben azt kockáztatják, hogy elvesztik az eszüket.

Kik voltak ők?

 

Egy sor lótemetkezés alapján azt feltételezik, hogy a hely bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a városok az árják otthona lehetett.
Több ősi indiai szöveg, amelyről úgy vélik, hogy árják írták, hasonló rituálékról számol be. "Ezek az ősi indiai szövegek és himnuszok leírják a lóáldozatokat és a temetéseket, valamint a hús levágásának módját és azt, ahogyan a lovat a gazdájával együtt eltemetik ... Ha ezt összevetjük azzal, ahogyan a csontvázakat és a sírokat Oroszországban kiásták, akkor milliméternyi pontossággal egyeznek".
Ha a régészek megerősítik, hogy a városokat árják lakták, akkor egy olyan civilizáció maradványai lehetnek, amely Európában és Ázsia nagy részén elterjedt. Nyelvüket a modern indoeurópai nyelvek, köztük az angol nyelv előfutáraként azonosították. Olyan szavakat, mint a testvér, a vendég és az ökör, erre a prototípusra vezették vissza.
"Potenciálisan ez az ókori Görögországgal vetekedhet a hősök korában" - mondta Bettany Hughes brit történész, aki az északi nyár nagy részét a régió felfedezésével töltötte a BBC rádióműsorának, az „Árják nyomában” számára.
"Mindannyian azt mondjuk, hogy létezik egy ilyen anyanyelv, a proto-indoeurópai, amelyből az összes általunk ismert nyelv kialakult.
Szintasta-Arkaim kultúra:
Évekkel ezelőtt a régészek a Kr. e. 2. évezred második feléből származó összes lelőhelyet az andronovói kultúrához tartozónak tekintették. Az elmúlt évtizedben két további, még ősibb kultúrát fedeztek fel Eurázsiában, amelyek számos közös jellemzővel rendelkeznek. Ezeket "Petrovka" és "Szintasta" néven nevezték el. A déli uráli régióban helyezkedtek el, és i.e. 2000-1600 körüli időre datálják őket (Gening, Zdanovich 1993, Zdanovich 1995, 1997) Az előbbi a keleti régiót (Tobol -Ishim), az utóbbi pedig a déli területet foglalta el. Korábban már feltártak szintastai településeket, de ezeket nem értették meg, mert különböznek a klasszikus andronovói kultúrától. Ráadásul mivel a komplexumok az abashevoi kultúrához tartozó néhány jellegzetességet is tartalmaztak, az eredeti kutatók kezdetben az abashevoi szférába sorolták őket.
A szintastai településhely jellemzője a zárt erődítmény, amely bástyákból és árkokból állt, melyeket égetetlen agyagtéglából és fakeretből épített kerítés vagy fal erősített meg. A település alaprajza kerek vagy téglalap alakú volt. Az erődített terület 6 000 és 30 000 négyzetméter között volt. Tornyok és egyéb építmények védték a bejáratokat és a vízhez való hozzáférést (Zdanovich 1995). A házak 25-130 négyzetméteresek voltak, téglalap alakúak, és gödrös tárolóval, nyílt tűzrakóhelyekkel, kutakkal rendelkeztek. Néhányhoz kohászati kemencék is tartoztak.
Miért nem ismerték fel korábban a szintastai lelőhelyek és a hozzájuk tartozó leletek egyediségét? És miért vitatottak még mindig a lelőhelyek? A kérdésre a válasz az, hogy az ősibb lelőhelyeket gyakran a későbbi lakóhelyi rétegek pusztították el. A szintasta települést csak azután lehetett megérteni, hogy egy másik lelőhelyet nemrégiben megvizsgáltak.
A szintastai lelőhelyeket a "Városok földje " néven emlegetik (Gening, Zdanovich 1993, Zdanovich 1995). A kultusz az Urál-hegység keleti lejtői mentén fekvő területet foglalta el. A legrészletesebben vizsgált erődített település Arkaim. A 20 000 négyzetmétert elfoglaló települést 1987-ben fedezte fel a G. Zdanovich vezette csapat egy gátépítés előtti mentő ásatások során. Az ásatás során kiderült, hogy a település leégett, ezért számos részlet megmaradt. A lakosság azonban még a tűzvész előtt elhagyta a várost, és minden vagyonát magával vitte.
Arkaimnak két, kör alakú fala és két, szabványos lakásokból álló köre volt, amelyeket egy központi tér körüli utca választott el egymástól. A 160 m átmérőjű és 4 m széles külső fal speciálisan kiválasztott földből épült, amelyet fakeretbe tömörítettek, majd vályogtéglákkal burkoltak (Zdanovich 1997). A belső térben a házak a falhoz csatlakoztak, és sugárirányban helyezkedtek el, ajtóik a kör alakú belső utcára nyíltak.
Számos értelmezés merült fel a helyszínnel kapcsolatban - katonai erőd, előváros vagy szertartási és vallási központ. Ez utóbbi hipotézis tűnik ésszerűnek, ha figyelembe vesszük, hogy a feltárt leletegyüttesek nem a mindennapi használatra voltak jellemzőek. Sokkal hihetőbbek azon kutatók által felvetett interpretációk, akik az Arkaimhoz hasonló lelőhelyeket közigazgatási és szertartási központok kombinációjának tekintik. Lehetséges, hogy ez egy olyan hely volt, ahol körülbelül 1000-2000 ember, az arisztokrácia (és a kézművesek) gyűltek össze rendszeresen, hogy szertartásokat végezzenek.

Csillagászat:

A földrajzi szélesség, a dátum és a méret hasonlósága arra késztetett néhány csillagászt (Bystrushkin 2003), hogy Arkaimot az angliai Stonehenge-hez hasonlítsák. Állításuk szerint a Stonehenge neolitikus csillagvizsgálója 15 csillagászati jelenség megfigyelését tette lehetővé 22 elem felhasználásával, míg az Arkaimban található egykorú csillagvizsgáló 18 csillagászati jelenség megfigyelését tette lehetővé 30 elem felhasználásával. Ezek közé tartoznak a naplementék és felkelték a napéjegyenlőség és a napforduló napjain, valamint a naplementék és felkelték alacsony és magas Holdállás idején.
A mérések pontosságát Stonehenge-ben 10 ívpercre, Arkaimban pedig 1 ívpercre becsülik.
Forrás: http://www.ancient-wisdom.com/russiaarkaim.htm

Az alábbi, magyar feliratos videóból további érdekességeket tudhatunk meg Arkaimról.

Földönkívüliek Tutanhamon fáraó sírkamrájában

 Részlet Szalay Iván: „Egyesített teremtéstörténet” című könyvéből

„ Tutanhamon fáraó—a XVIII. Dinasztia uralkodója, a Kr.e. 1339-1347 közötti időszakban ült a trónon. A fiatalon elhalálozott (vagy megölt) fáraó drámai történetéhez és nevéhez fűződik--uralkodói tevékenységén túl—az a tény, hogy vele kapcsolatban konkrétan bizonyítható világegyetemi lények, un. ufonauták földi tartózkodása a környezetében, uralkodásának idején, akiknek mumifikált holttestét is megtalálták a fáraó sírjának feltárása során. Tutanhamon személye, közel 3500 év távlatából újból „beleszólt” a jelenkori emberi történelem alakulásába és korunk úgymond legérdekesebb, tudományos szempontból legfeszítettebb kérdésében, a világegyetemi lények létezése tekintetében, döntő bizonyítékkal szolgált az utókor számára. /A képen Tutanhamon fáraó szarkofágjának arany maszkja látható./

1922. november 25-én, a Théba város melletti Királyok Völgyében,—az angol Howard Carter régész vezetésével—megtalálták a több helységre tagolódó, sziklasírba temetett Tutanhamon fáraó szarkofágját, és a sírnak minősülő helységekben összezsúfolt, arannyal borított emléktárgyak halmazát. A feltárt sírban, az északi Canopus-szobában, a „kincseskamrának” minősülő helységben, Carter és munkatársai több kisebb és aranyozott faládát találtak, a fáraó és feleségének szintén aranyozott használati eszközeinek sokasága között. Két aranyozott faládában, arannyal borítva—a fáraó és feleségének Anhesenamonnak két koraszülött, 5 és 8 hónapos leánygyermekeinek mumifikált holttestei voltak elhelyezve. A két leánygyermek „koporsója” közelében egy másik, szintén arannyal borított, 80 cm nagyságú faláda volt található. Az utóbbiban fejtől-lábtól egymás mellé helyezett két kistermetű, furcsa alkatú, gyermek nagyságú, mumifikált holttestet találtak a „kincseskamra” átvizsgálása során. A későbbiekben—a Királyok Völgyében megtalált Tutanhamon fáraó sírjának feltárását és történetét, összegezett monográfiában közreadták. A két, embertől eltérő lény megtalálásáról - Carter régész a következőket említi. (Idézet: Christiane Roches-Noblecourt 1985-ben megjelent, „Tutanhamon—Egy fáraó élete és halála” című könyvéből)
 ” Még ennél is nagyobb meglepetést okozott egy másik fadoboz, amely egy halom tárgyon feküdt. Két kis antropoid /!/ koporsót tartalmazott, fejtől-lábtól egymás mellé helyezve. Külsején a feliratok Osirisre utaltak, minden más név nélkül.”
Az antropoid szó jelentése: majomszerű lény! Tehát;- Carter nem ismerte fel a két, embertől eltérő lény világegyetemi eredetű mivoltát, mivel mumifikált majom tetemeknek tartotta őket. Mentségére legyen mondva—1922-ben a világ még nem rendelkezett semmilyen ismerettel az un. ufonautákról, mindez mellett az is tény, hogy a fáraók halálát követően, a temetési szertartás részeként, a sírba helyezték kedvenc állataikat; - macskát, kutyát, majmot, madarakat, mumifikált állapotban.

A következő, eredeti kép bemutatja a két megtalált, kistermetű világegyetemi lény arannyal borított múmiáit a nyitott fadobozban, és az 1923-ban már leközölt, kisebbik ufonauta mumifikált holttestét. A feltárást követő időkben a Tutanhamon sírjából kimentett dokumentumok a kairói Egyiptomi Múzeumba kerültek. A két világegyetemi lény mumifikált holttestét papírba csomagolva dobozba helyezték, majd sorszámozva a raktárba kerültek.

 

A következő fotó a kisebbik lény holttestét mutatja—közelről. A „körte alakú” fej, az óriási koponya, a két ovális szemgödör, a jellegtelen orr, valamint a „vonal” száj, a kicsiny testalkat és a három, hosszú ujj, melyek mindegyike—embertől eltérően—négy ujjpercre tagolódtak, mindezek az un. ufonauta-humanoidok anatómiai jellemzői. A három hosszú ujj mellett egy negyedik, csökevényes ujj is látható a kézfejen. (Az összehasonlítás érdekében említem, az ember ujjai három ujjpercre különülnek el) A képen jól látható a kézfej, illetve a hosszú ujjak négy egységre való tagolódása.
A világegyetemi lények és a földönkívüli intelligencia létezését a csillagászok és az űrkutatással foglalkozó szakemberek, a világegyetem számos térségében kutatták és kutatják—eddig minden eredmény nélkül—és itt meg kell jegyezni enyhe iróniával, hogy csak két helyen nem kutatták; - a Földön és a kairói Egyiptomi Múzeum raktáraiban. Tudniillik—mint ahogy az előzőek során említettem, a földönkívüli intelligencia létezésének bizonyítékai a Földön találhatók, azon „egyszerű” oknál fogva, hogy az ő civilizációjuk az időt illetően jóval megelőzte a földi, jelenlegi társadalom kialakulását, ebből eredően, évmilliók távlatától kezdődően megkezdték az űrutazásokat, a környező világegyetem „feltérképezését” és megismerését. Az itt vázolt folyamatokat ismerte meg a jelenkor embere az un. UFO- jelenségek révén. 

A jobb oldali kép szintén közelről mutatja a kisebbik lényt, akinek a koponyája az elmúlt, mintegy 3500 év során, számos esetben megsérült, mivel a felső része és oldalfala több helyen kettétört. A mumifikált ufonauta holttestének gondatlan kezelését az is bizonyítja, hogy a csomagoló papírt, amelyben a világegyetemi lényeket helyezték, a későbbiekben kézzel körbetépték a test körvonalainak megfelelően.

A fenti képen bemutatott, kisebbik ufonauta vonatkozásában, a test alsó részén női nemi szervhez „hasonló” nyílás látható, amely a látszat ellenére, valószínűen csak az ürítés feladatait látta el; - az említett jogos feltételezést erősíti az a tény, hogy az un. ufonauta lények—Isten részéről és fantasztikus teremtői tudása révén—céltudatosan meghatározott és kijelölt feladatok elvégzésére, mesterségesen megteremtett lények, amely különleges létezéshez nincs szükség nemiségre.

 

A következő képdokumentum a Tutanhamon sírban megtalált—és majomnak minősített—második és nagyobbik, mintegy 70 cm magas, anatómiai szempontból tipikus ufonauta lény koponyáját mutatja közelről.
Ez is megsérült az idők folyamán;- mint látható, a nagyon széles és magas homlokfal csontozata—valószínűen szintén a gondatlan kezelés eredményeként—kettétört. A két óriási és ovális szemgödör nagyrészt „elfoglalja” az arckoponya jelentékeny részét. A példátlan nagyságú és bizonyára rendkívülien bonyolult agyfelépítettség, amely az óriási koponya alapján sejthető, fantasztikus, ellenállhatatlan akaratot és telepatikus erőt sugározhatott az ufonauta lény részéről élő mivoltában a környezetében. A két világegyetemi lény jelenlétét—Tutanhamon fáraó környezetében az indokolta, hogy nagyon fiatalon, 11 éves korában került a trónra, és valószínűen a régensi szerepet tölthették be a gyermek fáraó mellett, amely háttér uralkodói rejtett státuszt, telepatikus úton gyakorolták a környezetükre. A két világegyetemi lény halálának oka abban keresendő, hogy a fáraó környezete—az embertől eltérő, különleges testalkatú lényeket—a kedvenc állatainak tekintette, (majmoknak) ennek okán Tutanhamon halálát követően, a két lényt megölték, testüket mumifikálták és a fáraóval, valamint koraszülött gyermekeivel együtt a sírba helyezték őket. (Anhesenamon—a fáraó felesége, a későbbiekben hal meg, szintén fiatalon, a trónért való küzdelmek során megöli az udvar egyik főembere Ay, (Eye) aki aztán rövid időre a trónra kerül. Ay személyében jelölik meg a jelenlegi egyiptológiai kutatások, hogy ő ölte meg, illetve ölette meg alvás közben a fiatal Tutanhamon fáraót is.)
A bemutatott, második világegyetemi lény vonatkozásában is láthatok azok az anatómiai jellemzők, amelyek ismertté váltak az un. ufonautákkal kapcsolatban. Az arcból csak az orr csúcsa emelkedik ki, a két óriási szem között a száj vékony és teljesen zárt, az orr körül még felfedezhetők a csontra vékonyan rászáradt, valamikori világosszürke bőrmaradványok.
A következő két képen bemutatom a fáraó feleségének—Anhesenamonnak két, koraszülött és elhalálozott leánygyermekének mumifikált holttestét. A Tutanhamon sír feltárását követő években, a megtalált holttestekkel kapcsolatban,—több esetben antropológiai vizsgálatokat kezdeményeztek, egyiptomi és neves külföldi orvos professzorok és egyiptológusok bevonásával.
A vizsgálatokban résztvevő neves szaktekintélyek behatóan tanulmányozták a Tutanhamon sírban megtalált holttesteket és meglepő módon, vagy véletlenül, vagy tudatosan rendre összekeverték a két koraszülött gyermek és a két világegyetemi lény holttestét, mindannak ellenére, hogy antropológiai és anatómiai szempontból, a világos és jól értelmezhető különbségek teljesen nyilvánvalóak voltak. Ha a neves antropológus és egyiptológus (Dr. Walha és Dr. Bob Brier a Long Island-i Egyetem professzora) tévedése véletlen volt, akkor az hiba, mivel súlyos szakmai tévedésről tettek tanúbizonyságot. Ha a tévedés tudatos volt, ebben az esetben a vizsgálatokkal kapcsolatban eltitkolták az igazságot, a valóságot a világ elől, mivel nyilvánosságra kellett volna hozni, hogy Tutanhamon fáraó sírjában két világegyetemi lény mumifikált holttestét is megtalálták. Ettől kezdve viszont nem lehetne eltitkolni a világegyetemi lények létezését és időszakos földi tartózkodásuk lehetőségét a világ elől - mint ahogy jelenleg a tudós világ az említetteket szeretné elhallgatni az emberiség elől.
A bal oldali fotón az 5 hónapos, elvetélt gyermek mumifikált holtteste látható. A fej—az idők folyamán teljes mértékben szétroncsolódott, apró darabokra tört, ennek okán nem szerepel a képen. A test, a karok, a combok szintén sok-sok darabra törtek, ez látható is a mellékelt fényképen. A 8 hónapos, koraszülött leánygyermek mumifikált teste—jobb oldalon—viszonylagos épségben megmaradt, de a koponya aberrált formája betegségre utal. Mindezen összefüggések alapján, valamint a két gyermekről és a két világegyetemi lényről közölt képek összehasonlításával, még a laikus szem is különbséget tud tenni a látható és értelmezhető anatómiai eltérésekről, a két emberi gyermek és a két világegyetemi lény morfológiai (alaktani) megjelenése között.

A Tutanhamon sírban megtalált mumifikált holttesteket a későbbiekben átszállítják a Kairói Egyetem anatómiai tanszékére, ahol sorozatos vizsgálatoknak vetik alá őket. Időközben, valamilyen rendkívüli eseménynek történnie kellett, mivel 1930-ban a két furcsa testalkatú lény holtteste eltűnik a Kairói Egyetem tanszékéről. Csak a két mumifikált ufonauta maradványai tűnnek el, méghozzá nagyon hosszú időre, 66 évig nem kerülnek elő az elhallgatás homályából. Majd kirobban és lezajlik a II. Világháború, aztán az azt követő politikai és gazdasági világválságok közepette a világ elfelejtkezik, a tudományos világ pedig mélyen hallgat arról, hogy a Földön is megtalálhatok a keresett világegyetemi lények bizonyítékai, amely bizonyítékok ezen időre a világ valamelyik tudományos centrumának mélyére vannak elrejtve. Az embertől eltérő világegyetemi élet bizonyítékainak eltűnését vallási okok motiválják, valamint a még uralkodó „zárt szellemű”, tudományos szemlélet érvényesülése, néhány fanatikus és döntő helyzetben lévő ”tudós” ember tekintélyelvűségből fakadó szemlélete,--mely szerint a földön kívül nem létezik és nem létezhet, emberhez hasonló, differenciált élet. Az itt említett és az idő által is megcáfolt maradi életszemléletet, a tudományos világ annak ellenére hangoztatta, hogy ezzel kapcsolatban Istennek merőbben más és eltérő a véleménye, amely közismert a Bibliából. („Teremtsünk Embert…stb.”)
Az 1990-es évek elején került vissza Egyiptomba, illetve a Kairói Egyetemre, „világkörüli útjáról” a kisebbik ufonauta mumifikált holtteste. 1996-ban, tehát 66 év után megkerül és visszatér Egyiptomba a „nagyobbik” is. Újabb vizsgálatok következnek, de ekkorra a világ már rendelkezik némi ismerettel –az ufokutatók eredményei alapján—az ufonauta-humanoidokról, ennek ellenére a megvizsgált két különleges alkatú lényt—az egyetem anatómiai tanszékének vezetője—„Éretlen leánygyermekeknek minősíti”. Az ilyen abszurd esetekre mondja találóan a magyar nyelv:- „ Így múlik el nyomtalanul a világ dicsősége.”