A szenegambiai kőkörök

A szenegambiai kőkörök Szenegál és Gambia területén, négy nagy helyszínen találhatók, ezek: Sine Ngayane, Wanar, Wassu és Ker-Batch. A Gambia folyó mentén húzódnak egy 350 km hosszú szakaszon, szélességük 100 km. Az UNESCO felvette a világörökségek listájára. 

A kövek magassága 75 cm-től 3 méterig terjed, de egy-egy körön belül mindig azonos magasságúak . A négy helyen mindösszesen 93 kőkör maradt fenn. Anyaguk laterit, ami egy magmás rozsda vagy téglavörös kőzet. Készítésüket a Kr.e. 3. század és Kr.u. 16. század közé teszik. Bővebben itt: https://en.wikipedia.org/wiki/Senegambian_stone_circles
Wassu
A gambiai Wassu-nál 11 kőkör van, és itt található a legnagyobb 2,60 m-es tömb is. Keletkezésük Kr.u. 750-1000 közé tehetők. Az egyes körök 10-20 kőből állnak, ezek számában rendszert nem találni, minthogy elhelyezkedésükben sem.

Sajnos mind a négy helyszínen általános az a tendencia, hogy egyes kövek kidőltek, vagy csak kisebb csonk áll ki a talajból, törés jelei mutatkoznak. A körök átmérője 4-6 méter. Temetkezési helyeknek gondolják őket, mert 1964-ben és 1965-ben Evans és Ozanne ásatásokat végeztek a helyszínen, nyíl- és lándzsahelyeket, késeket, kerámiaedényeket, vasfegyvereket, bronzdíszeket találtak. A 10.-14. század elején valóban temettek itt el fontos embereket, köztük iszlám tudósokat is. A helyiek éppen ezért úgy gondolják, átok sújtja azokat, akik megbolygatják nyugalmukat. Az egyes tömbök tetejére kisebb kövecskéket tesznek, mert úgy gondolják, szerencsét hoz.
A megalitokat nagy szakértelemmel, valószínűleg vasszerszámokkal alakították ki. A lateritből készült köveket mésszel és vasoxidokkal cementáltak. Kezdetben ez a kő meglehetősen puha, és viszonylag könnyű a szükséges formára alakítani. Az idő múlásával a kő kemény lesz.
A nagyobb kövek a 7 tonnát is kiteszik. Kezdetleges technikával hogyan emelték meg, illetve helyükre ezeket?

Ker-batch

A szintén gambiai Kerbatch-i helyszín kilenc kőkörből áll, egyikük kettős körből. A lelőhelyen található egy "kétágú" kő, az egyetlen ismert kő a területen, valamint egy V alakú is, amely három helyen eltört és ledőlt. Eredetileg egy frontvonal része volt, a P. Ozanne által vezetett 1965-ös angol-gambiai kőkör-expedíció során állították helyre. Az expedíció során Ozanne és csapata feltárta a Kerbatch-i kettős kört is.
Érdemes megnézni a rajzon a VIII. és IX. formációk esetében a három-három külső követ, hasonlók a többi helyszínen is megtalálhatók, frontális köveknek nevezik őket.
Wanar
A wanari helyszín Szenegál Kaffrine körzetében található, és 21 kőkörből, valamint egy kettős körből áll. Az ott dolgozó régészek szerint a Wanarban talált emlékek mindegyike temetkezést jelez. A kutatók azt is megállapították, hogy a helyszín először temetkezési hely volt, és a köveket később rituális céllal helyezték el. A terület építését a Kr. u. VII. és a Kr. u. XV. század közötti időszakra lehet leszűkíteni.
Egy jelenleg induló program becslései szerint, a kettős kör építését a XII. és XIII. század közé datálják. 2008-ban a wanari kettős körön ásatásokat végeztek, és kétféle temetkezési típust különböztettek meg: egyszerű temetkezéseket, amelyek nagy gödrökből álltak, és amiket halom zár le, illetve összetettebb temetkezéseket, amelyek mélyek voltak, keskeny szájjal. Tégla és vakolat jelenlétét is kimutatták, ami a temetkezés idején épült házak létezésére utal.

Wanarban kétféle kőtípust találtak: magas és karcsú köveket, amelyek inkább henger alakúak; és rövidebb, zömökebb, trapéz alakú köveket is. Számos lírakő is található itt. Valójában az összes szenegambiai lírakő egyharmada Wanarban van /a képen/.
Sine Ngayane
Sine Ngayene a négy terület közül a legnagyobb, 52 kőkör, köztük egy kettős kör és 1102 faragott kő otthona. Az itt talált temetkezések a kőkörök építéséhez kapcsolódnak.
2002-ben expedíciót indítottak a Petit-Bao-Bolong vízgyűjtő mellékfolyóba; ez a Sine-Ngayene Régészeti Projekt (SNAP) nevet kapta. A csapat vasolvasztó helyeket és kőbányákat talált az emlékművek közelében. A közelben több száz, az emlékművek kora körüli időkből származó, 2-5 fős csoportokba rendezett házakra utaló nyomokat is találtak, a házak padlóján cserépedény-töredékek voltak. Ezek a bizonyítékok kis, egymással kapcsolatban álló, de mégis független közösségek létezésére utalnak. A kutatók azt a lehetőséget is felvetik, hogy ezek a megalitikus temetők a kultúrtáj központi pontjai lehettek, és azt a célt szolgálták, hogy összehozzák az embereket.

Sine Ngayene lelőhelye egy Y alakú központi tengelyt alkot, három ágának közepén egy kettős kör (Diallombere) található. Eredetileg ezt a helyet több száz tumuli (sírhalom) vette körül, amelyek az erózió révén az idők során a földdel egyenlővé váltak. A bizonyítékok arra utalnak, hogy először a temetkezések történtek, a köveket pedig később emelték, kizárólag a temetkezésekhez. Gyakran a kőkörök keleti oldalán állítottak homlokzati köveket. A Sine Ngayene régészei egy idővonalat állítottak fel, amely négy különböző, egymást követő ciklust tartalmaz. Ezek a ciklusok az egymást követő rétegekben eltemetett anyagokon és a lelőhely központjában lévő kettős kör emlékműépítési kronológiáján alapulnak. Az idővonalhoz rendelt hozzávetőleges dátumtartomány Kr. u. 700-tól Kr. u. 1350-ig terjed. 

 

Jól tudjuk, hogy szerte a világon találhatók kőkörök, többségükben a Brit-félszigeten, ezek több ezer évesek. A szenegambiai kőkörök ugyanezt az elvet követik, tehát nagyon ősieknek kellene lenniük, ezzel szemben a régészek építésüket viszonylag közeli időpontra datálják. Teljesen logikátlan, hogy pusztán a temetkezések érdekében őrült munkával ezres nagyságrendű köveket emelnek, kvázi más korban, más céllal épültek. Helyszínenként egyforma magasak, hatalmas súllyal bírnak, nem feltételezhető, hogy ezeket korabeli technikával így meg lehetett volna munkálni, egy fejlettebb civilizáció termékei lehetnek.